Gyakran nem is tudjuk miért jutott el idáig emberünk. Utólag visszagondolva persze mindig meglátjuk, hogy hol romlott el, és hol lehetett volna még megfogni a helyzetet. Azt azonban, hogy mivel…. gyakran még utólag is talány.
Pedig biztos észrevetted már Te is,…
– amikor egyre többször vonult félre és telefonált valakivel láthatóan fontos dolgokról, amiről aztán hallgatott, vagy terelte a szót;
– hogy egyre precízebben tartotta be a munkaidő kezdetét és végét;
– hogy egyre kevesebbet találkozott kollégáival, nem járt el velük ebédelni, kerülte a közvetlen beszélgetési helyzeteket, hirtelen fontos feladatai adódtak, amit egyedül ő tudott megoldani;
– amikor egyre több alkalommal jelent meg kiöltözve, mint aki színházba készül munka után – gyakran arra is hivatkozott, hogy valahová mennek a párjával munka után;
– hogy gyakrabban maradt el az irodából egy-egy félnapra valamilyen feladatra hivatkozva;
– míg máskor még félholtan is bejött dolgozni, most betegségét kikúrálta otthon, gyakran még a telefonos megkeresésre sem reagált;
– hogy többször kellett kérni tőle valamit, holott régebben ő maga találta meg, hogy mivel lehetne hatékonyabbá tenni feladatát, mindig volt ötlete a továbblépésre;
– hogy rossz társaságba keveredett: egyre többet lógott azokkal, akik az elégedetlenség bajnokai, sőt ő maga is egyre több nyílt helyzetben vállalta fel nem tetszését a megoldás kezdeményezése nélkül;
– amikor egyre több olyan feladatot utasított vissza, vagy próbált kitérni előle, ami hosszabb kifutású volt.
Vagy talán már csak akkor kaptál észbe, …
– amikor, már számodra is egyértelművé vált, hogy olyan élethelyzetbe került, ami a jelenlegi munkaidő beosztását teljesen felborítja, és ettől satuban érzi magát;
– vagy amikor a HR-es ismerősöd jelezte barátilag, hogy emberünk érdekes kérdéseket tett fel neki a minap a szabadság megváltásáról, a bónusz kifizetéséről a munkaviszony megszűnése után;
– mikor a teljesítményértékelésnél bátorságot gyűjtött emberünk ahhoz, hogy jelezze, nem érzi jól magát a bőrében az utóbbi időben idebenn?
Végül is mindegy, mert a tény, hogy elment, azt jelenti, későn kaptál észbe.
Felteszem a kérdést: megengedheted-e magadnak azt, hogy ne vedd észre a történéseket és mindannyiszor beleess abba a csapdába, hogy kivársz, a „majd szól, ha nem tetszik neki valami” alapon?
Azt gondolom, hogy ha
– a tudást, amit képvisel,
– a fokozható teljesítményt, amit nyújt,
– a felelősségteljes rendelkezésre állást, amit biztosít,
– és a kreatív reakciókat, amit egy változási helyzetre ad
… értéknek és egyben megújulni képes erőforrásnak tekintjük, akkor még a legracionálisabb vezetőtársam is belátja, hogy luxus NEM időben észrevenni, és NEM megtenni vezetőként azt, ami lehetséges a megtartásáért.
Hogy mit tehetsz? Ez sok mindenen múlik, hiszen ahhoz a döntéshez, hogy valaki felmondjon, alapvetően valamilyen körülmény megváltozása vezet:
– vagy a külső körülményekben (pl. új versenytárs a piacon, új szabályozások, amik befolyásolják a juttatási rendszert, vagy új feltételt szabnak egy munkakör betöltéséhez, vagy egy iparágat érintő válság, stb.);
– vagy a belső, megszokott körülményekben történik egy olyan változás (új vezető érkezik, változnak a munkakörülmények, új munkaformát vezettek be – pl. távmunka, stb.),
– vagy saját életútjában, élethelyzetében történik változás (családalapítás, gyerekvállalás, élet közepi válság, nagyobb betegségek, stb.)
… amire emberünk az ismert keretek közt már nem tud számára kedvező módon reagálni és bizonytalansággal küzd. Előbb-utóbb maga veszi kézbe a sorsát, és meghozza döntését.
Azt, hogy hogyan vonatkoztatja magára ezeket a változásokat, csak részben ismerheted. Azonban vannak olyan, az emberi élet szakaszaival összefüggő változások, amiket ha megismersz, akkor több muníciód van a helyzet megelőzésére, kezelésére. Ezekkel foglalkozunk a következő írásunkban.
